Ausztrál Nagydíj

Stefano Domenicali

Elégedettek vagyunk azzal, hogy mindkét autónk célba tudott érni és pontokat szereztünk, de az eredmény már más kérdés. Tudtuk, hogy ez egy nehéz hétvége lehet, hiszen a hibrid Forma-1 világába léptünk, mely egy rendkívül modern és komplex csomagot rejt maga mögött.

A téli teszteken sokat dolgoztunk és nem végeztünk rossz munkát, de már akkor láthattuk, hogy a Mercedes és a Williams is felkészültebben utazhatott el Melbourne-be. A szezon azonban nem egy futamból áll, és a problémáink ellenére azt mondhatjuk, hogy mindig jó pontokat szerezni. Láthattuk, hogy a korábbi években néha mennyi pont döntött a cím sorsáról.

Sajnos ma nem tudtuk teljes erővel nyomni, legalábbis minden körben biztosan nem. Ez olyasvalami, amit gyorsan meg kell oldanunk, mert az autók többre képes ennél, de jelenleg ezt nem tudjuk kihozni belőle.

Nagyon fontos, hogy minden a helyére kerüljön, mert az alapcsomaggal nincs gond és van mire építkezünk, de persze mindig jobb, ha előrébb foglalsz helyet. Bizonyos területeken sikerült előrelépnünk, de ez még nem elegendő ahhoz, hogy elégedettek legyünk. Nehéz megjósolni azt, hogy mikor érhetjük el ezt a szintet, de bízunk benne, hogy Malajziában már minden sokkal jobb lesz.

Folytatnunk kell a munkát, mivel a versenyek folyamatosan jönni fognak és le kell dolgoznunk a hátrányunkat, mert a többiek sem fognak bevárni bennünket. Sok időnk van még erre, de nem veszíthetünk sok pontot. Elégedettek vagyunk a versenyzőink teljesítményével, és mindent meg kell adnunk nekik, hogy ők is azok legyenek az autójukkal.

Nyilvánvaló, hogy jelenleg Kimi többet küszködik az autójával, de folyamatosan segítünk neki a kérdésekben, és mindent megteszünk, hogy kényelmesebben érezze magát az autóban. Neki pedig arra van szüksége, hogy a vezetési stílusát az autóhoz igazítsa, de szerintem Malajziában már lényegesen jobb lesz a helyzet.

Nem keresünk kifogásokat és meg fogjuk oldani a problémáinkat, hogy a rajongók elégedettek és boldogok legyenek.

 

Fernando Alonso

Láthattuk, hogy a megbízhatóságnak mekkora szerepe is van a versenyen, és ebből a szempontból örülök, hogy mindkét autóval célba tudtunk érni. Ugyanakkor az is biztos, hogy a sebességünk egyelőre nem ideális, és a Mercedes egy másik kategóriában versenyez. Nagyon erős a Mercedes erőforrása, és Nico (Rosberg) messze a mezőny előtt tudott autózni.

Ezen nem igazán lepődtünk meg, mivel tudtuk, hogy a Mercedes gyors, ami már a téli teszteken is látszott, de őket is elérték a megbízhatósági gondok, amikor is Lewis (Hamilton) hamar kiállni kényszerült.

Természetesen szerettünk volna közelebb lenni a dobogóhoz, vagy felállni arra, de lehetetlen volt a Mercedesek ellen küzdeni. Ezek a motorok valóban egy másik kategóriát képviselnek. Szemtől szemben lehetetlen ellenük harcot nyernünk.

Kicsit keserű szájízzel hagyjuk el most Melbourne-t, de ez az ötödik hely nem a világ vége. A hátrányunk azonban tetemes volt, amin javítanunk kell. Ugyanakkor annak örülhetünk, hogy Seb (Vettel) és Lewis rögtön pontokat veszített. Ők biztosan riválisok maradnak.

Az első 15 kör kaotikus volt, nem tudtuk, hogy mi a helyzet. Sok volt a probléma az elektromos motorral, és ez olyasvalami, amin mindenképpen dolgoznunk kell, keményen. A cél az volt, hogy elérjük a kockás zászlót.
 

“Nos, talán mindenkinek vannak gondjai, de ma mindkét Ferrari célba ért, ami remek munka a csapattól. Jó eredmény. 35 másodpercre végeztünk Rosbergtől, ez talán túl sok… Malajziában jobban kell mennünk. Mi vagyunk a Ferrari; erős csapat vagyunk, és a srácok tudják, mit csinálnak. Ahogy mondtam, az első futam után talán tisztább képpel rendelkezel arra vonatkozóan, mely területeken kell fejleszteni az autót. Pláne, hogy több ember mögött is autóztál, mint én Hülkenberggel, ez is segít az elemzésben. Malajziában egy kicsit erősebbnek kell lenni.”

Kimi Räikkönen
“Volt pár problémánk, de nem tudom, micsoda… Úgy értem, sok minden történik, és amíg nem nézek utána ezeknek, nem igazán tudom, miről van szó. Nem lehetünk boldogak a pozíciók miatt, amikben célba értünk ma. Ez egy nagyon nehéz hétvége volt. Az első kanyarban eltalálhatott valaki, majd az autó sem futott valami remekül. Kétszer kellett kijönnöm a boxba, elvesztettem egy pozíciót a hibám miatt, amikor elfékeztem magam. Bizonyos pontokon egészen rendben volt az autó, de olykor meg trükkös volt. Ennek utána kell járni. Az egyetlen pozitív dolog, hogy sikerült célba érni, szereztünk pár pontot. Majd meglátjuk.”
 

Nico Rosberg
„Hihetetlen érzés nyerni itt, Melbourne-ben. Köszönöm mindenkinek, aki eljött! Sokkal különlegesebb lett így ez a verseny. Köszönöm a támogatást, amit egész hétvégén kaptam! Daniel kicsit talán nagyobb támogatást kapott, de azt hiszem, ez így természetes is. Egészen hihetetlen nap volt. Teljesen magamon kívül vagyok. Mindenki annyira keményen dolgozott a télen, és most itt lehetek a dobogón. Egy fantasztikus Ezüstnyilat vezethetek. Hihetetlenül gyors volt az autó, a megbízhatósággal sem volt probléma, szóval tökéletes idénynyitó volt. Köszönöm a Mercedesnek, fantasztikus munkát végeztek! Megérte a keményen dolgozni. A következő futamig kiértékelünk mindent, amit most tanultunk, mert van még hová fejlődni. Biztos, hogy tudunk és kell is. A riválisaink sem fognak aludni. Szerintem gyorsan utolérhetnek minket, ha nem változtatunk, úgyhogy fejlesztenünk kell az autón. Talán egy kicsit pihenek a jövő héten, és aztán jöhet Malajzia!” – értékelt a győztes a dobogón.

A Mercedes sportigazgatója elárulta, hatalmas megkönnyebbülés volt számukra, hogy Lewis Hamilton futam elején történt kiesését követően Rosberg végül eljutott a célig. „Hatalmas fejlődésen mentünk keresztül tavaly óta. Természetesen ami Lewisszal a futam elején történt, az hatalmas balszerencse volt. Miután elveszítettük egyik autónkat, a versenyünk sokkal stresszesebb volt. Hogy a másikkal célba értünk, egyszerűen csodálatos. Az autó jól ment, és minden rendszer jól működött, de természetesen nem is nyomtuk annyira” – nyilatkozta Wolff a német Sky televízónak.

„Lewisnál az egyik dugattyú mondta fel a szolgálatot – de ez még nem erősítették meg a vizsgálatok. A fő dolog, amit megtanultunk a hétvége során, hogy a legfontosabb kérdést a megbízhatóság jelenti. A teljesítményünk rendben van, még ha a Red Bull sokat is fejlődött. Emiatt nekünk is fejlesztenünk kell, de a megbízhatóságon is javítanunk kell még” – tekintett előre az osztrák.

Kevin Magnussen
„Igazság szerint nehéz elhinni, hogy itt állhatok. Szürreális az egész. Mit is mondhatnék? Az autó nagyon jó volt. Talán még ennyire sose volt jó. Sikerült fejlődnünk. Pont azt nyújtotta, amire szükségem volt a versenyen. De már a felkészülési időszakban is nagyon jó volt. Még sosem vettem részt Forma–1-es versenyen, és nagyon kevés tesztelési lehetőség van. Gratulálok a csapatnak, remek munkát végeztek”

A dán újonc nem felejtett el megemlékezni korábban szintén a Forma–1-ben versenyző édesapjáról sem, akinek éppen versenye volt a hétvégén, ezért nem tudott jelen lenni fia sikerénél. „Igen, édesapám a világ másik felén versenyez. Már túl van a futamon. Még nem tudom, hogy hogy sikerült neki, de sajnálom, hogy nem lehetett itt. Bárcsak itt lehetett volna! Nagyszerű nap volt! Várom a következő futamot. Még nagyon sok jó vár ránk” – bizakodott a McLaren reménysége.